Lezajlott az első magyarországi "drónfotó pályázat". Eredmény is született. Ennek hozománya, hogy pár kérdés megfogalmazódott, ami itt, és most nem valószínű, hogy válaszra lel, de legalább lóg a levegőben.  Alapvetően nincs azzal semmi baj, hogy kreatív emberek bemutatkozási lehetőséget kapnak. Az sem baj, hogy erre van érdeklődő tömeg. Sőt. Hogy ezeknek a kreatív alkotásoknak az esztétikumon felül van-e többlet tartalma, az egy a sok-sok kérdés közül.

A technológia fejlődése szinte követhetetlen sebességi fokozatba kapcsolt. Nem is olyan régen a légi felvétel készítése csak pár kivételezett lehetősége volt, ma bárki elrugaszkodhat a földtől, s jobb, vagy kevésbé erős szerkentyűvel lesi, vizslatja az alatta ...

Oké, ez is megvolt. Kihirdették, átadták, átvették, elfogadták... jöhet a pezsgő, meg a szalámis szendvics. Igen, megint vérömleny keletkezett az agyamban, és epét forgatok a számban. Persze, hogy fotó. Olyan, amilyen. Na, de "nagydíj", meg "kiemelkedő teljesítmény"... ugyan, ne má'.

Egyszer használatos papírmasinák színvonala. Gondolattalanság, és a képzetlenség netovábbja. Nincs sok kedvem hosszabban írni, mert, aki érti, miért háborgok, azt nem kell meggyőzni, aki meg nem, annak hiába magyaráznám.

De, nem vagyok én olyan, nevesítem a véleményt (megérdemelnék, hogy kisbetűvel, mint az árulókét, de mégsem... csak):

Fátyol Viola:

Édes jó anyám, aki a világra hoztál. Csupa, emlékkép, egy falusi nőegyletről. Szigorúan ...