2018. aug 08.

Fototaxis

írta: Fátrai
Fototaxis

FOTOTAXIS

Csoportos kiállítás

BAKONYI Bence, BÍRÓ Dávid, DOBOKAY Máté, KASZÁS Tamás, KLENYÁNSZKI Csilla, KOLESZÁR Adél, MÁTÉ Balázs, POMSÁR Miklós, SCHMIED Andi, SIVÁK Zsófi, SZÁNTÓI Lilla, VÉKONY Dorottya, ZELLEI Boglárka

A kiállítás kurátorai: Áfrány Gábor és Gerhes Gábor

Művészetek Háza Veszprém / Csikász Galéria Vár u. 17.

 „A fototaxist mutató élőlények a fény hatására mozognak, a fény intenzitásától és iránytól függően. Pozitív fototaxis: amikor a mozgás iránya a fényforrás. Például fototaxist mutatnak a fototropikus organizmusok, melyek így orientálják magukat a fény felé fotoszintézishez; negatív fototaxis: a fény forrásától ellenkező irányú a mozgás.(például ilyen a svábbogár).” (Wikipédia)

Ha a szorosan vett biológiai jelentésen túljutottunk, kereshetjük a megfelelő áthallást a művészeti tevékenységek – ebben az esetben a fotográfia, mint alkotó akarat – meghatározása felé. A veszprémi Csikász Galériában megtekintett kiállításra csak nagy jóindulattal, és erős képzelőerővel lehet ráhúzni ezt a fogalmat. Persze, a fotográfia – önmagából eredendően – a fény felé törekszik, de a kiállított képek összhatásukban, és külön-külön is csak nagy ritkán utalnak erre a meghatározásra. Nincs nagyon mozgás, ha van is, az nem a fény felé történik. Csak úgy, a térben, a kiállítás címétől függetlenül, mintegy öntörvényűen. Nagyon szigorúan véve, sikerült egy hatásvadász, de oda nem illő megszólítást találniuk a szervezőknek. Persze attól még lehet egy kiállítás nagyszerű, ha a névválasztás félresikerül is.

28973079677_bb997d0985_z.jpg

Meg kell különböztetni a fotográfia - fény és kép kapcsolatán alapuló – képkészítési, dokumentáló, bemutató gyakorlatától, a fény (fotonok) hatására különböző ásványi-, és vegyi anyagokban végbemenő változásokat. Az előbbi tudatos, tervezett, nyomon követhető, utóbbi esetleges, előre nem tervezhető, a tudatos tevékenységnek kevés szerepe van a kialakuló látványhoz.

És akkor vágjunk is bele, a természetesen erősen szubjektív, ám annál kritikusabb hangvételű kiállítás-bemutatásba. Mint az már többször is palettára került ezt megelőzően bejegyzésekben, szemlélőként nagy ellenérzésekkel kell megküzdeni a modern – kortárs – fotográfiával szemben, talán némi félelem is vegyül a kritikus szemléletbe, oly sok a csalódás, és ritka az öröm, ami megadatik. Azonban fontos megjegyezni, hogy nevén nevezni a dolgokat nem bűn, csak vélemény. Az emberi vizuális befogadóképesség különböző, mint ahogy a vizuális mondandó átadásának képessége is. Minden kiállítás egy-egy mérleg, ahol súlyuknak megfelelően kell az alkotásokat kezelni.

„A Fototaxis című kiállítás – mely tizenhárom fiatal fotós munkáit mutatja be – egy vállaltan heterogén válogatás, amely épp ezáltal tud egyfajta áttekintést adni a legmarkánsabb kortárs alkotói tendenciákról. Változatosak a pozíciók, stratégiák, témaválasztások és épp ezért nehéz is egy átfogó koncepció mentén beszélni az anyagról. Talán érdemes a művészeti fogalmakon túlmutató, egyéb tudományterületek, filozófiai irányzatok felől közelíteni az értelmezéshez.”

DOBOKAY Máté – Taie, Gray

<Önmagáról, és alkotásairól azt mondja, hogy a redukált tájképek monokróm megfogalmazásával foglalkozik. Az „üres” felvételeket egy rossz lyukkamerával hozza létre. Diplomamunkájában a radikális festészet és a fotográfia kapcsolatát boncolgatja. Rámutat, hogy a festményhez hasonlóan a fotográfia sem teljes mértékben reprodukálható.>

A tájképredukció olyan tökéletesre sikerült, hogy az idézőjeleket el is lehet hagyni az üres kifejezés mellől. A baritált fotópapírok szépen, de mondandó nélkül kunkorognak a falakon. A rossz lyukkamera értelmezhetetlen, lévén, nincs, ami elromoljon benne. (Lyukkamera = egy doboz + egy lyuk. Amennyiben a lyuk hiányzik, és ez a hiba oka, fúrunk egyet, és már nem is rossz a szerkezet. Amennyiben a doboz hiányzik, és csak egy lyuk áll a rendelkezésünkre… hát ez komoly probléma.) A lyukkamerával (camera obscura) lehet készíteni fényképeket, értelmezhető, élvezhető, felismerhető formában. A magyarázat a monokromatikus „semmire” meglehetősen szegényes. Szigorúan véve persze ezek a darabok is fotográfiák. Fotó alapanyagot használ el hozzájuk, és fény is közrejátszik a keletkezésüknél, azonban nem lépnek túl a napfény által kifakított bútorszövet szintjén, épp ezért nehezen indokolhatóak a keretezés költségei. Véletlenszerűségük, a tervezhetetlenségük valóban a reprodukálhatóság ellen szólnak. Azonban a fotográfia épp annak a művészete, hogy képesek legyünk a rendelkezésünkre álló eszközökkel reprodukálni a környezetünket, épp úgy, ahogy elterveztük, épp annyiszor, ahányszor szeretnénk. A festészettel - legyen az mégoly modern, elvont, vagy absztrahált –összehasonlítani ezeket a műveket, meglehetős értékzavarra utalnak.

SZÁNTÓI Lilla – Érintés, intim pillanatok

Az elektronikus világ érintés értelmezésének megváltozásával foglalkozó sorozata, okos-telefonok összemaszatolt képernyőit ábrázolja. Bár Szántói tudja, hogy a tulajdonosok a képernyőket nem képkészítés, alkotás vágyától űzve érintik, az eredményt mégis önálló alkotásként tálalja. Magyarázatnak a gesztusfestészet marad, amelynél valóban nagy szerepe van a véletlennek, és a kiszámíthatatlanságnak, azonban ott az alkotó személyisége, képlátása, személyes részvétele az alkotói folyamatban nélkülözhetetlen. Ugyanez nem mondható el Szántói kiállított képeiről. Hogy a sorozat egyben mutatós, sőt érdekes is, és a bemutatandó kérdéskör izgalmas terület, nem lehet elvitatni, azonban egy szociológiai kutatás dokumentációit nem szabad magasabbra emelni, csak épp oda, ahol jól érzik magukat.

POMSÁR Miklós – Mozgás-emlékművek

Motion capture - A mozgás digitális rögzítésére számos megoldást dolgoztak ki. Ezek általában a testre elhelyezett érzékelők típusában - passzív vagy aktív - különböznek. Aktív érzékelő lehet például egy lámpaLED vagy egyéb jelforrás. A passzív érzékelők többnyire egy külső jelet vernek vissza. A felvétel előtt ezeket az érzékelőket (markerek) az előadó testének bizonyos pontjaira rögzítik. A felvétel során a mozgást több kamerával követik nyomon, így a központi számítógép különböző szögekből látja azt. (Wikipédia)

Pomsár alkotásaiban a klasszikus képi elemek, és a modern technológia, az annak feldolgozására képes szoftverek tudása keveredik, így hozva létre egy meglepő, szürreális világot. A pillanatfelvételbe dermedt mozgás rendkívül izgalmas, a kiállítás tematikájába illeszkedik. A nagy mélységélesség miatt az alapfelvételek csendéletszerű elemei laposak, semmitmondóak lennének a rájuk, köréjük, beléjük helyezett markerfelvételek nélkül. Így viszont nagymértékű térérzetet képesek generálni, azzal a rendkívül bizsergető látványvilággal, amely egy akvárium színtiszta vizén keresztül mutatja az elénk tárt alkotást.

 BÍRÓ Dávid – Perplex, 2016

 „ Az emberi korlátolt létezés számára a világ nem közvetlenül hozzáférhető, megismerésének egyik fő forrása a fénykép, annak könnyű terjeszthetősége, dokumentum értéke és látáshoz hasonló leképzése miatt.”

Érdekes, és tanulságos a bemutatkozó szöveg – jelentsenek bármit is e szavak – csakhogy a bemutatott alkotásoknak vajmi kevés köze van a fotográfiához. A kiállítás címéhez, és az ezzel megjelölt tematikához, ezeknek az alkotásoknak van a legkevesebb közük. (Egyébként a többi kiállítónál is erősen kellett koncentrálni, hogy a kapaszkodó meglegyen.)

A falakon grafikák sorakoznak. Vizuális illúziók (nagy jóindulattal op-art képek), a tér hatását keltve a szemlélőben. Érthető, ha az önbemutatás szövegében annyira jelentős szerepet kap a térlátás. Ez fontos funkció az emberi szem szempontjából, de nem magyarázza, hogy egy fotókiállításon mit keresnek grafikai művek. Azt sem, hogy egy fotókiállításon, egy fotográfia szakon végzett mester, miért grafikákkal szerepel. A művek látványosak, szépen kivitelezettek, értékelhetők, csak eltévedtek.

MÁTÉ Balázs – Paralaxis

Apróbb hibáitól eltekintve tudatos alkotásokat láthat a tárlat látogatója. A fotókon szépen világított, tervezett képi világ köszön vissza. A mozgás érzete itt sem valósul meg, viszont egy komolyan veendő fotómasina használó mutatja be, hogy éppen hol tart az alkotói fejlődése. Képei itt-ott valóban – ahogy a bemutatkozásában is írja – instabillá válnak. Nem igazán eldönthető, hogy ezek az aprócska billenések valóban oda lettek tervezve, vagy humorizál a véletlen. Ebből kiindulva, inkább az utóbbi, így ezek az alkotói hibák javítandóak.

KLENYÁNSZKI Csilla – Az otthon pillérei

Be kell látni, hogy a csecsemőnek minden új. Hogy nincs a napalatt olyan, amit még nem próbáltak ki, fedeztek fel, rontottak el. A fotográfia új generációja is gyakran esik a kritika nélküli kopírozás vétkébe. Ami nem baj, hiszen a tanulási folyamat egyik stádiuma a másolás. Klenyánszki képeit bizonyosan láthatta már a közönség. Na, nem mindet ő készítette, de nagyon hasonlóból egy generáció épített karriert. A fehér fal előtt álló nők, és a rájuk, föléjük, beléjük applikált növények inkább azt az érzetet keltik, - ellentétben a magyarázó szövegben leírt pillanatnyi állapot mulandóságával – hogy a női szerep, a családon belüli pozíció, a létfenntartás, az életadás mennyire megcsontosodott, szoborrá merevedett. Az otthon elképzelhetetlen jelenlétük nélkül, összeomlana, kiszáradna, elporladna. Erős sorozat, még, ha nem is most találta fel a spanyolviaszt.

VÉKONY Dorottya

Amint az fentebb már említésre került, az újszerűség keresése során sokszor találja magát szemben az alkotó a mások által már lerágott csontokkal. Szürreális világa, a hozzá fűzött fake news együtt mégis alkotássá válnak. A fények rendezettek, a beállítások kissé statikusak, de egy mesében ez megengedett. A finoman adagolt humor emészthető.

KOLESZÁR Adél – New route of faith

Koleszár a szoros értelemben vett dokumentarista fotó képviselője. Arra használja a fényképezőgépet, amire tervezték. Jól használja, a témát jól prezentálja. Alapvetően nem kiállítási téma, amit bemutat. Nem is egészséges egzotikus tájak nyomorát bemutatni egy másik kultúrában, mert egyrészről torz lencsén át látja a szemlélő az ottani valóságot, másrészt nehéz a hatásvadászat jellemzőit eltüntetni. Mindezek mellett, és ezekkel együtt, a fotók szépen kidolgozott, jól tervezett alkotások. A szűk képkivágás emeli a feszültséget, a fókusz jól irányított, a szemlélőt megragadja, és nem ereszti.

SCHMIED Andi – A private views – Tel Aviv grannies

Az ingatlan piacos képek nem többek, mint ingatlan piacos képek. A lukszitól való szörnyülködés, vagy a csodálat és irigység kiváltására bizonyosan kiváló alkotások. Instán, vagy facsén sok követőt generálnának. A művészi tartalom olykor halványan feldereng, de, mint ahogy a nyugdíjasok életét bemutató nyaralófotók sorozatban meglehetősen hervasztó az eredmény. A képkivágás véletlenszerű, épp, ahogy amatőr turistákhoz illik, a képek kivitelezése semmilyen profizmust nem mutat, a falon díszelgő kiállítások felsorolásával együtt sem.

KASZÁS Tamás – Miskolci Elvis

Ki ne fotózná le, ha Miskolc külterületén, egy lepattant művelődési házban belefutna egy Elvisnek felcicomázott pasasba? Bárki, Kaszás Tamás is megtette. Hiszen ez annyira groteszk, hogy az már gyönyörűség. Az, hogy elcsépelt, hogy semmi, de semmi több nincs a fotókban, mint a több ezer - Montanában, és egyéb nagyvárosokban évente megtartott fesztiválokon készített – hasonló tematikájú, művészieskedő fotográfiákban, az most nem számít. Elvis él, és ez nem vicc. Mindig lesznek, akiket ufók rabolnak el, és flitteres ruhákban járnak, másnak képzelik magukat, de kezelés nélkül sem veszélyesek a társadalomra. És lesznek, akik megörökítik őket, orruk alatt leplezett mosollyal, aztán falra teszik, hogy mások is mosolyogjanak.

SIVÁK Zsófi – Józsiék (2015-2017)

A klasszikus szociofotó dokumentarista eszközeivel dolgozik. Nem is kezeli rosszul az eszközeit. A helyben kapott díszletekkel, fényekkel operál, nem erőlteti a beállítottságot, mégis, néhol ez az érzet elkerülhetetlen. A színvilág, és a képeken sorakozó jelenetek azt a keserédes hangulatot adják vissza, amit saját bevallása szerint szeretett volna elérni. Sikeres vállalkozásba kezdett.

ZELLEI Boglár Éva – Egészen más (2016-)

A képek dokumentumok (lévén, a fotográfiának ez a dolga). Elbeszélő, néhol humoros hangsúlyokkal, máshol erőltetett, szájbarágós stílusban. Nem érződik az áttöréshez elegendő erő, de a téma bőséges, van még hova fejleszteni azt a bizonyos vizuális nyelvet.

BAKONYI Bence

Bakonyi külföldön járt. Tanult fotózni, és jó szeme van az idegen nagyváros, másoknak talán fel sem tűnő, apró részleteire. Észreveszi az ellentéteket a kontrasztokat, meg is tudja mutatni. Azonban attól még nem lesz egy kép kiállításra érett, hogy más országban készült. Fotói statikusak - még az egyébként mozgást ábrázolók is, szürkék – még a neonfényben fürdők is, üresek – még, ha száz emeletet is ábrázolnak. Jó látású turista emlékképei.

Kiállításra menni jó dolog. Minden kiállítás jó valamire. Ez a fotókiállításokra is igaz. Rengeteg embernek adatott meg a lehetőség a fénykép készítésre, hogy élményeket gyűjtsön, szépérzetekre hasson, vagy csak tartalmasan töltse el a szabadidejét. A fotókiállításokon több tanulság is beszerezhető. Ezek közül két fontosabb van. Egyrészt, hogy hogyan fotózzunk le valamit, hogy az esztétikailag is megállja a helyét, másrészt, hogyan ne tegyük. Mindenkinek vérmérséklete a felelős, hogy melyiket tartja lényegesebbnek.

 

 

Szólj hozzá

vélemény kritika galéria programajánló alkotás grafika művészet kortárs festészet Veszprém Kiállítás Művészet Érdekesség Festmény Tárlat Absztrakt fotókiállíts Fototaxis BAKONYI Bence BÍRÓ Dávid DOBOKAY Máté KASZÁS Tamás KLENYÁNSZKI Csilla KOLESZÁR Adél MÁTÉ Balázs POMSÁR Miklós SCHMIED Andi SIVÁK Zsófi SZÁNTÓI Lilla VÉKONY Dorottya ZELLEI Boglárka Csikász Galéria