FullCult

Kulturális országjáró blog

2018. okt 13.

Ráskai Szabolcs - Nyitott víziók

írta: Fátrai
Ráskai Szabolcs - Nyitott víziók

Humanoplantusok, jellemtupír és ego-balansz

43258753_312604719328430_3955319027374489600_n.jpg

A debreceni b24 Galériában nyílt a közelmúltban Ráskai Szabolcs grafikusművész – Nyitott víziók című – kiállítása. Stílusa zavarba ejtő, és egyben megkapó. Régebbi munkái ( Jellemtupír ) az elmúlt egy év képi és térbeli ábrázolásai kerültek bemutatásra. Grafikái a merített papírra linómetszés technikával készített alkotások, kézzel színezve. Alapvetően egyszerű eszközöket használ, saját bevallása szerint is, megpróbál a banalitás felé közelíteni. Ezért is választotta színes ceruzát a felületek kitöltésére. Bár szóba került az akvarell is, mint lehetőség, mégis az előbbi eszköznél maradt. Egyrészt, mert a merített papíron igen izgalmas - bolyhos, selymes - hatást lehet elérni a ceruzával, ...

Tovább Szólj hozzá

kiállítás alkotás debrecen művészet szín műtárgy sokszorosítás linómetszet nyomat Kiállítás Művészet Érdekesség Tárlat eredeti nyomat Ráskai Szabolcs Nyitott víziók Jellemtupír Ego-ballansz B24 Galéria

2018. aug 08.

Fototaxis

írta: Fátrai
Fototaxis

FOTOTAXIS

Csoportos kiállítás

BAKONYI Bence, BÍRÓ Dávid, DOBOKAY Máté, KASZÁS Tamás, KLENYÁNSZKI Csilla, KOLESZÁR Adél, MÁTÉ Balázs, POMSÁR Miklós, SCHMIED Andi, SIVÁK Zsófi, SZÁNTÓI Lilla, VÉKONY Dorottya, ZELLEI Boglárka

A kiállítás kurátorai: Áfrány Gábor és Gerhes Gábor

Művészetek Háza Veszprém / Csikász Galéria Vár u. 17.

 „A fototaxist mutató élőlények a fény hatására mozognak, a fény intenzitásától és iránytól függően. Pozitív fototaxis: amikor a mozgás iránya a fényforrás. Például fototaxist mutatnak a fototropikus organizmusok, melyek így orientálják magukat a fény felé  fotoszintézishez ; negatív fototaxis: a fény forrásától ellenkező irányú a mozgás.(például ilyen a ...

Tovább Szólj hozzá

vélemény kritika galéria programajánló alkotás grafika művészet kortárs festészet Veszprém Kiállítás Művészet Érdekesség Festmény Tárlat Absztrakt fotókiállíts Fototaxis BAKONYI Bence BÍRÓ Dávid DOBOKAY Máté KASZÁS Tamás KLENYÁNSZKI Csilla KOLESZÁR Adél MÁTÉ Balázs POMSÁR Miklós SCHMIED Andi SIVÁK Zsófi SZÁNTÓI Lilla VÉKONY Dorottya ZELLEI Boglárka Csikász Galéria

2018. jún 22.

Légből kapott művészet

írta: Fátrai
Légből kapott művészet

Az alkotónak szárnya kél

Lezajlott az első magyarországi "drónfotó pályázat". Eredmény is született. Ennek hozománya, hogy pár kérdés megfogalmazódott, ami itt, és most nem valószínű, hogy válaszra lel, de legalább lóg a levegőben.  Alapvetően nincs azzal semmi baj, hogy kreatív emberek bemutatkozási lehetőséget kapnak. Az sem baj, hogy erre van érdeklődő tömeg. Sőt. Hogy ezeknek a kreatív alkotásoknak az esztétikumon felül van-e többlet tartalma, az egy a sok-sok kérdés közül.

34688651_1788283064527043_2884154991205941248_o.jpg

A technológia fejlődése szinte követhetetlen sebességi fokozatba kapcsolt. Nem is olyan régen a légi felvétel készítése csak pár kivételezett lehetősége volt, ma bárki elrugaszkodhat a földtől, s jobb, vagy kevésbé erős szerkentyűvel lesi, vizslatja az alatta ...

Tovább Szólj hozzá

fotó vélemény kritika pályázat kiállítás alkotás művészet kortárs fotózás Kiállítás Művészet Érdekesség akció kamera fotókiállíts drónfotó

2018. jún 07.

Nyomot hagytak - programajánló

írta: FullCult
Nyomot hagytak - programajánló

Évszázadok, személyiségek, aláírások

Az aláírás maga az ember.

A Magyar Nemzeti Levéltár   Nyomot Hagytak | Évszázadok – Személyiségek – Aláírások   című, egyedülálló, hét évszázad aláírásait és eredeti iratait bemutató kiállítása hamarosan átadja helyét egy új időszaki kiállításnak. 2018. június 8-án, pénteken zenés finisszázzsal búcsúztatják, amelyre sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!

17.00 órakor a vendégeket   Németh László Sándor , a kiállítás kurátora és   Horváth Zita   felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár köszönti. Ezután   Gerlóczy Zsigmond   zongoraművész játszik, majd 17.30-tól   A kurátor vallomása   címmel pezsgőzéssel egybekötött szubjektív kurátori ...

Tovább Szólj hozzá

előadás aláírás Ady Endre Érdekesség Kádár János Bartók Béla Ferenc József Albert Einstein Tisza István II. János Pál pápa finisszázs Magyar Nemzeti Levéltár MNL

2018. máj 25.

A hatalmas bak lelőve, kiterítve fekszik

írta: Fátrai
A hatalmas bak lelőve, kiterítve fekszik

460 cm magas, 712 cm széles bakot lőtt a Magyar állam. Azt is ágyúval.

justitia_x_wandtattoo.jpg

A Munkácsy-trilógia, Golgota című alkotásának kálváriája, úgy tűnik, egyelőre véget ért. Ahogy az a 2016 szeptemberében írt bejegyzésben, a "Lófej a Golgota alatt" -ban olvasható, a Magyar állam a hatalom vértjében feszítve, neki ment Justitiának, - kard ki, kard - hogy legázolja. Úgy tűnik, hiába a fényes páncél, hatalmas pallos, a rúgkapáló hadimén és a távolba révedő, semmibe vevő tekintet, a vitézkedő bizony lepattant a törékenynek tűnő nőalakról, és szánalmasan terült el a porban.

image_1.jpg

foto: MTI/Czimbal Gyula

Van az úgy, hogy a nagyobb nagyot esik, és olyan is, hogy a hatalmi erőszakmámor durva másnaposságba csap át. Hogy most örömöt kellene érezni a fölött, hogy az igazság győzött, a lator meglakolt? Persze, ...

Tovább Szólj hozzá

vélemény kiállítás alkotás művészet festészet műtárgy örökségvédelem Debrecen Kiállítás Művészet lopott festmény Érdekesség Golgota Déri Múzeum Munkácsy Mihály Pákh Imre Festmény Trilógia művészet művészeti piac Forster Központ Munkácsy - Golgota Golgota botrány védetté nyilvánítás

2018. máj 16.

Színészek és a festővászon

írta: Fátrai
Színészek és a festővászon

Irreverzibilis folyamatok a művészetek világában

A filmes világ sztárjai visszaélnek az esetlegesen megérdemelt ismertségükkel, és a bámészkodók bedőlnek ennek a trükknek. Azért, mert valakit ismerünk valamely művészeti ág képviselőjeként, még nem emeli pulpitusra egy másik alkotói folyamatban. A képernyőn szerzett respect nem váltható át sem énekhangra, sem képzőművészeti elismertségre... a legtöbb esetben.

Közhely, de talán igaz - a művészet kreativitással jár. Jó esetben. Hiszen ellenpéldából is akad annyi, hogy a Duna visszaindulna a medrében. Nem lesz mindenkiből reneszánsz ember, polihisztor, "uomo universale". Ma már egyre kevésbé. Az ismereteink határai egyre nagyobb felületen találkoznak az ismeretlennel. Nincs elme, mely befogadni képes lenne az irdatlan információ ...

Tovább Szólj hozzá

vélemény galéria képek kiállítás alkotás grafika művészet festészet műtárgy Kiállítás Művészet Érdekesség Festmény Absztrakt művészet művészeti piac

2018. máj 08.

Il corpo del mito. Alla ricerca delle radici

írta: FullCult
Il corpo del mito. Alla ricerca delle radici

A mítosz teste. Gyökerek keresése.

il_corpo_del_mito.jpg


A Titok Galéria tisztelettel meghívja Önt az  " Il corpo del mito. Alla ricerca delle radici." - "A mítosz teste. Gyökerek keresése."  c. kiállítás megnyitójára.

Időpont: 2018. május 10. (csütörtök), 19 óra
Helyszín: Titok Galéria , 1066 Budapest, Ó utca 12.


A megnyitón köszöntőt mond: Prof. Gian Luca Borghese , a Budapesti Olasz Kultúrintézet Megbízott Igazgatója
Házigazda: Kő Ferenc festőművész, a Galéria tulajdonosa
Kurátor: Imre Hanna
Kurátor asszisztens: Drienyovszki Zsófia

A tárlat Prof. G. O. Surace ("Művészeti anatómia", "A morfológia elemei és a forma dinamikái") és Prof.ssa M. A. Mamone ("Művészettörténet"), a reggio calabria-i Szépművészeti Akadémia doncenseivel való együttműködés során ...

Tovább Szólj hozzá

galéria kiállítás alkotás művészet festészet Kiállítás Művészet Festmény Titok galéria

2018. máj 01.

Tavasz, ébredés, szerelem

írta: Fátrai
Tavasz, ébredés, szerelem

Spring, Awakening, Love

A Havas Művészeti Ügynökség és Galéria nagyszabású csoportos kiállítást szervezett a Hotel Nemzeti Budapest termeiben.

"A Havas Művészeti Ügynökség és Galéria / Havas Art Agency and Gallery a mai magyar kortárs festőművészek kiválóságainak alkotásaiból nyújt magas minőségű válogatást, vagyis Galériánkban a hazai kortárs művészek festményeinek “crem de la crem” válogatását mutatjuk be és egyben kínáljuk megvételre, - mely kínálati bázist és alkotóink létszámát céljainkkal összhangban folyamatosan bővíteni fogjuk."

muveszeti_ugynokseg_es_galeria.png

A kiállításon, ahogy a cím megelőlegezi, igen színes festményeket mutatnak be az alkotók. A témaválasztás vegyes, a technikai megoldások, a színkezelés változatos. Azonban minden ...

Tovább Szólj hozzá

zene vélemény kritika galéria képek kiállítás alkotás művészet kortárs szín műtárgy Kiállítás Művészet figurális Hotel Nemzeti Budapest Tárlat Absztrakt Suhaj Zoltán művészet művészeti piac Havas Art Jávorka Csaba Dr. Havas Csilla

2018. ápr 26.

Misetics Mátyás - Dark Matter

írta: FullCult
Misetics Mátyás - Dark Matter

A Várfok Project Room következő kiállítása Misetics Mátyás legújabb munkáit, a   Dark Matter  című fotósorozatát vonultatja fel, mely egyrészt hűen reprezentálja, ugyanakkor jelentős rétegekkel gazdagítja az alkotó életművét .

"Jelen kiállítás címét egy a kozmológia világából kölcsönzött fogalom képezi, mely az anyag létrejöttére és annak átalakulására utal. A művek különleges vizualitását a gondosan kiválasztott városi tér és egy pontjának a két dimenziós képi végtelenítése adja.

A sorozat jelentős része Dubai városában készült, ahol különösen tetten érhető a térélmény átalakulása. Ahogy Dubai is szimbóluma az 50 év alatt sivatagból teremtett metropolisznak – Misetics alkotásain úgy ...

Tovább Szólj hozzá

fotó galéria képek kiállítás alkotás művészet kortárs fotózás Kiállítás Művészet Érdekesség Várfok Galéria Misetics Mátyás Sötét anyag Dark Matter Tárlat Absztrakt fotókiállíts Budapest Art Week

süti beállítások módosítása