2016. sze 30.

A művészet titkos fészkei

írta: Fátrai
A művészet titkos fészkei

Nyitott Műtermek Délutánja

 A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Nyitott Műtermek Délutánja szervezői ismét érdekes programmal rukkolnak elő. Idén már másodszor adnak izgalmas programlehetőséget az ilyesmire nyitott közönségnek.

nymd_no9.jpg

 Nyilván vannak olyanok szép számmal, akiket érdekel a kortárs művészet, annak alkotási folyamata, az alkotás tere, a milliő, a festékszag. Nekik szól... alkotókkal találkozni jó. Már csak azért is, mert az ember közelebb kerülhet a nem, vagy kevéssé értett művekhez - meg persze a művek készítőihez is - adott esetben kérdezhet, és közelről vizsgálódhat. Az alkotás folyamata mindenkinél más és más. Van, aki a totális káosz - filmekben is megjelenített – forgatagában képes az ihletet adó Múzsával összeölelkezni, másnak ez letisztult, rendezett, csendes, intim környezetben sikerül. És alkotókkal találkozni azért is jó, mert a szemlélő egy másik dimenzióból tekinthet a művekre. Az is lehet, hogy a szerzett élmények hatására nagyobb lelkesedéssel, és kompromisszumkészséggel közelít a kortárs művészetekhez, akár meg is kedvelheti azokat, mert megérintik valahol belül.

muteremlatogatas_1.jpg

 Budapest egy nyüzsgő, lüktető metropolis, ami ebben formában kijelentve egy unalmas sablonszöveg. Ha azonban azt nézzük, hogy mit rejthetnek az ódon falak, a zárt udvarok, elhagyottnak tűnő ipari területek, akkor lesz érthető, hogy miért is multikulturális ez a város, hogy milyen titkokat rejtenek ezek a zárt szigetek.

 Naponta megyünk el magas kerítések, vagy lepattant épületek mellett, és fogalmunk sincs róla, mi bújik meg a magas falak mögött. Némelyek igazi alkotói bázisokat, élénk művészeti, alkotói életet rejtenek. Most itt a lehetőség a paraván mögé pillantásra. Nem kellene elszalasztani.

  „Október 8–9-én ritkán látható, budapesti műteremházak kapui nyílnak meg újra a nagyközönség előtt."

"A Nyitott Műtermek Délutánját 2012-ben Bérczi Linda művészeti menedzser hívta életre azzal a céllal, hogy új módon, különleges élményt kínálva hozza közelebb a legkülönfélébb területeken alkotó képzőművészeket és a nagyközönséget. A délutánok alkalmával privát és kollektív műtermek nyílnak meg, sokszor csupán erre az alkalomra, ahol nem csak interaktív tárlatvezetések és kötetlen beszélgetések zajlanak, de művészettörténészek, esztéták vezette, szervezett sétákon is bejárhatók az egyes helyszínek, és felfedezhető a kortárs művészet sokszínű világa.„

 Ez egy olyan hétvége, amikor érdemes egy a hagyományostól eltérő városnézést betervezni. Biztos lehet abban minden résztvevő, hogy nem fog unatkozni. Feledhetetlen és értékes kiránduláson vehet részt, és az amúgy láthatatlan Budapesttel ismerkedhet meg.

  A tavaszi séta képei

foto: Fátrai

2016-10-08

L Art Open Studios

Cseke Szilárd képzőművész | Ezer Ákos festőművész | Gantner Dániel festőművész | Hermann Zsófia festőművész | Koller Margit szobrász | Kuli Adél festőművész | Tayler Patrick festőművész | Tóth Anna Eszter festőművész | Vető Orsolya Lia festőművész

Art Quarter Budapest

Antal Balázs képzőművész | Balázs József Tamás, alias Bajota képzőművész | Borsos Lőrinc képzőművész | Christa Bartesch festőművész | Paco Dalmau (E) képzőművész |  Gergely Réka szobrász | Halász Péter Tamás képzőművész | Jason Hughes képzőművész | Keresztesi Botond képzőművész | Keresztes Zsófia képzőművész | Mátrai Erik képzőművész | Mark von Rosenstiel (D/US) képzőművész | Szabó Ottó szobrász | Douglas Stichbury (NZ/CH) festőművész | Tóth Márton Emil szobrász

Elnök utca

Balogh Krisztián szobrász | Bíró Botond festőművész | Garamvölgyi Éva festőművész | Gerő Ambrus képzőművész | Horváth Roland festőművész | Kaliczka Patrícia festőművész | Kleininger Lilla festőművész | Koós Gábor grafikusművész | Kovács Kitti festőművész | Molnár Judit Lilla képzőművész | Pap Gitta festőművész | Retkes Máté szobrász | Sütő Róbert festőművész

Partizán

Batykó Róbert festőművész | Erdélyi Emese festő, tervezőgrafikus | Hack Ferenc szobrász | Huszti János festőművész | Karácsonyi László képzőművész | Keszeg Nándor festőművész | Koszorús Gergely képzőművész | Menyhárt Norbert festőművész | Molnár Levente szobrász | Nagy Zsófia Magdolna festőművész | Nemes Anna festőművész | Oláh Orsolya képzőművész | Pap Ramóna képzőművész | Poroszlai Eszter festőművész | Sipos Marica képzőművész | Szalay Péter szobrász | Tollas Erik festőművész | Veres Balázs szobrász

 

2016-10-09

 

Síkból a térbe – Műfaji kalandozások a Petőfi híd két oldalán 

Kőszeghy Flóra – Kerekes Gábor – Boros Mátyás

Festészet mindig másként 

Nemere Réka – Ördög Noémi – Kontra Ágnes

Érzelmes városi lányregények és szigorú konstrukciók

Jakatics Szabó Veronika – Acsai Varga Veronika – Ottó László

 

Részletes program: www.nyitottmutermek.hu

 

 

 

Szólj hozzá

galéria programajánló műterem Művészet Nyitott Műtermek Délutánja Art Quarter Partizán művészet művészeti piac L Art Open Studios Elnök utca