"Rajzás, rajzolás, rajz (tanoda?), semmiképp nem iskola, csak hely, ami hiányt pótol.

Van, aki "csak" azért rajzol, mert szereti; van, aki kocsma helyett; és vannak, akik komoly elszánással próbálják napvilágra hívni magukból a velük született pluszt, hogy elérjék saját lehetőségeik plafonját"

(Sárközy Erzsébet festőművész)

Rajzolni jó, a fent említett okok miatt is, meg amúgy is. Az alkotás egyfajta meditatív, hogy nagyobb szavakkal dobálózzam, kegyelmi állapot. Az ember szelleme ilyenkor kirepül, és egy párhuzamos dimenzióban mozog (ha van hozzá mersze, messzire juthat), még, ha a ceruza, szén, toll hegye érinti is a rajzlapot, mintegy kapocsként az asztrál világ, és a fizikai valóság között.

 A képre kattintva megnyílik a galéria

Az alkotás örömforrás, mert a semmiből, két, amúgy egymásnak amúgy idegen anyag (magukban semmitmondó), a grafit és a papír kölcsönhatásából lesz valami, aminek már van értelme a puszta létezésén túl. Még akkor is, ha nem sikerül jól, ha jól sikerül, akkor meg pláne.

Az alkotás megnyugvás, a háborgó léleknek, hihetetlen álomszerű érzés annak, aki beleveti magát. Az alkotás gyógyító erővel bír. Beforrasztja a sebeket.

Az alkotás erőpróba, és a bátorság próbája is. Aki eléggé hisz benne, nagyon magasra repülhet, túl a vélt határokon túl. Vannak persze, akiknek elég a határ innenső fele, és ettől még boldogsággal tekintenek teremtményükre.

Egyszer valaki azt mondta, az, hogy "valaki tehetséges, még nem ok arra, hogy használja is". De aki a tehetségét elkezdi kiaknázni, olyan kincs birtokosa lesz, amelyet mások tán fel sem ismernek. Olyan érzések kerítik hatalmukba, amelyek felemelnek, megforgatnak, és emberfelettivé tesznek. Nem csupán él az az ember, de cselekvő emberré (Homo activus) válik, aki forgatja a mindenség kerekét, felkelti a napot, elűzi az éj sötétjét, mesél, és varázsol. Bámulatra méltó.

Ez az alkotás öröme, és lényege.

A ceglédi fiataloknak meg jó szárnyalást kívánok, ha már kirajzottak.