A fotókiállítás tematikája nem nagyon határozható meg másként, mint végy egy fényképezőgépet, és fotózz le valamit. Vagy add be a szerinted legjobb fotódat. Mondjuk a fotópályázatok ilyenek, egy egyesületnél azt várná az ember, hogy valamilyen irány azért van az éves munkához.

A fotóra kattintva megnyílik a képgaléria

Az ÚJ ÉVAD című kiállításon olyan fényképekkel álltam szemben, amelyek azt mondták, hogy készítőik szeretnek fotózni, kedvüket lelik benne, akár ismeretlen vizekre is hajlandóak evezni, és nem félnek a kudarctól. Csakhogy a kudarcokat nem kell a falakra függeszteni, azokból tanulni kell. És nem szabad felülni a mindent elöntő vizuális szeméthegy hullámvasútjára sem. Az agyon effektezett, ilyen-olyan szűrővel megbolondított, túlszaturált, HDR filterezett fotók nem lesznek jók, jobbak, legfeljebb feltűnőbbek. Olyanok csodálják és ajnározzák majd a műveket, akiknek ismeretlenek ezek a vizuális eszközök, és nem értik a fotózás valódi esszenciájához.

Hasonló ez ahhoz a helyzethez, amikor egy természetfotós azt hiszi, hogy attól, mert Madagaszkáron fotóz le egy színes madarat a kertben, több, szebb, okosabb, ügyesebb lesz annál, mint aki itthon egy verébbel teszi ugyanezt. Az egzotikumnak van vonzereje, és csodálattal tölti el a szemlélőt az ismeretlen táj, állatfaj, színvilág. Azonban a fotográfia nem a lájk gyűjtésről szól. Addig csak turista fotó marad az a kép, amíg nem teszünk bele energiát, amitől szikrázni kezdenek a falak.

A kiállításon sok fotóst elkábíthatott a filtereknek, és az effekteknek szóló taps. Ez azonban talmi öröm, és nem a valóság. A valóság megfogása, bemutatása a fotózás elemi lényege. Semmilyen művészet nincs a túlságosan részlettelenre visszahúzott képekben. A High Key-t meg kell fotózni blendével, idővel, fényekkel, nem a számítógépen a csúszkák húzogatásával, mint ahogy a Low Key kép sem attól az, hogy jól besötétítjük a képernyőn. Az alapok megismerése sokkal fontosabb, mint a feldolgozást segítő eszközök, programok tudatos túltolása.

Nagy örömmel vettem észre azonban, hogy jó portrék is függnek a falon, készítőik értik, mi a lényeg az emberi arc megjelenítésében, megfelelő mennyiségben kontrasztosak, és részletszegények a képek, hogy csak a lényegre tudjon a szemlélő koncentrálni. És jó csendéletet is láttam. Jól világítva, ügyesen beállítva. És tájképet, és "szocfotót" is. Sok kép esetén azonban inkább az erőlködő művészieskedést, mint a karakteres fényképkészítőt fedeztem fel. Amíg nem késő, ki kell lépni ebből a szerepből, és meg kell keresni az önálló utat, de legelőször a fényképezőgép eredeti feladatát.

A kiállításon résztvevőknek szép fényeket, és kitartást. Hosszú út áll még előttük.