Magyar Képzőművészeti Egyetem
Barcsay Terem
2016. február 9–március 15.

A fotográfia XIX. század elejei megjelenéséig az ember a környezetében látott dolgokat, eseményeket a képzőművészeti alkotások készítésével, festmények, grafikák, tudta a legpontosabban, és gyorsabban visszaadni. A sokszorosítási technológiák fejlődésével egy idő után nem csupán egy szűk réteg privilégiuma lehetett a művészet csodálata, hanem széles körben elterjedhetett, és természetesen elérhetővé vált anyagiak szempontjából is. Mégis a művészetek csúcsán ekkor is, még a festmények trónoltak, melyeket csak a társadalom kisebb csoportjai engedhettek meg maguknak. Az alkotás utáni vágy, a művészetek, művészeti termékek iránti kereslet azonban nőtt.

A XIX. század végén, a XX. század elején a fotográfia igen rohamos fejlődésnek indult. Elkészül az első színes fotó, ám a valódi színekre még várni kellett, közel 40 évet. 1910-ig a színes képek döntő többsége utólag, kézzel színezett fekete-fehér fotó. Az 1800-as évek végén a gyors expozíciót lehetővé tevő fényképezőgépek megjelenése meghozta az áttörést, a mozgások, mozgássorok felvétele is megvalósulhatott.

A fotográfiát a képzőművészeti világ szereplői is elismerték, és felismerték a benne rejlő lehetőségeket. Nem valószínű, hogy véletlen lenne, hogy az Impresszionisták első kiállításukat épp egy fényképész (Nadar) műtermében tartották.

Munkácsy Mihály bizonyosan készített fotográfiákat a modelljeiről, így nem kellett az élő modellt esetenként akár heteken keresztül beállítva ültetnie egy-egy festményéhez.

Más alkotók műveinél megfigyelhető, hogy a fényképezőgép keresőjének alkalmazása segítette a megfelelő kompozíció megtalálását, megalkotását.

Tehát a fénykép hatása óriási volt. A képek egyre javuló minősége pedig, a tökéletes valósághűség miatt, hozta a népszerűség növekedését is.

„A Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményeinek szisztematikus feldolgozása több mint két évtizede folyik, párhuzamosan az intézménytörténeti kutatásokkal. E tárgyban az intézmény több kiállítást rendezett, kiadványokat készített, melyek jórészt az Interneten is elérhetők.

A kivételesen jelentős fotógyűjtemény részei, elemei is több alkalommal bemutatásra kerültek, többféle kontextusban. Van azonban egy – méreteit tekintve is jelentős – halmaz, melynek teljes feltárása és bemutatása még nem történt meg: olyan képek, melyekben a közös elem, hogy elődeink közvetlenül az oktatáshoz kapcsolódó tanulmányi-inspirációs céllal vásárolták ezeket, felismerve, hogy a fotográfiai kép jóval pontosabban és intenzívebben mutatja modelljének vizuális megjelenését, így közvetítőként minden korábbi reprodukciós technikát fölülír.”

Ez a felismerés persze azt nem írja felül, hogy az élő modell, a látvány után készített alkotás ne lenne helyénvalóbb, mint a fényképek másolása. Épp úgy, ahogy a gipsz szobor sem helyettesíti az emberi testet. A képzőművészeti alkotás egyik fontos eleme az absztrakció. A háromdimenziós térből a kétdimenziós sík felületre kell a látott valóságot levetíteni, absztrahálni. A kétdimenziós képi világ monoton, két dimenzióba való ültetése valóban, csupán a gyakorlás eszköze kell, hogy legyen, vagy az inspiráló hatását lehet használni.

A kiállítás képi anyaga, önmagában fotóművészeti értéket pusztán történelmiségében hordoz. A képek többségének nincs is más célja, csak a valós modell helyettesítése. Abban a korban, amikor a képek készültek a fotográfia még nem hasított ki magának komoly szeletet a művészetek tortájából, megmaradt kiszolgáló, dokumentáló, előkészítő szerepénél.

Persze kísérletek folytak akkor is. A tárlaton is látható egészen megdöbbentő háromdimenziós képnéző készülék, nagyon szép panorámaképek vannak a falakon több különálló felvételből összerakva, megjelenik az akt, a meztelenség, bár ez utóbbi hullámokat ver. A különböző mozgásfázisok, kitekert, kényelmetlen pózok vannak a pillanatba fagyasztva, így a modellek is mentesülnek a verejtékes tortúrától.

Kitűnő tájképek, városképek, állat és növényfotók sorakoznak itt, történelmi emléket állítva. Bejárhatunk egy csodálatos múltidéző túrát, miközben ízelítőt kaphatunk a múlt egyes pillanatairól, építészeti emlékekről, szépségideálokról, az oktatás irányáról.

A kiállítás kurátora: Peternák Miklós

Kiállítók:

Az MKE Doktori Iskola hallgatói : Fajgerné Dudás Andrea - Molnár Ágnes Éva (MOME), Haász Kati, Pálinkás Bence, Peternák Anna, Pettendi Szabó Péter, Sánta Kristóf, Surányi Nóra, Szabó Franciska

Fényképészek az MKE gyűjteményéből:
Anderson, James (1813-1877), Anschütz, Ottomar (1846-1907), Bonfils, Paul Félix (1831-1885), Braun, Adolphe (1812 – 1877) Crupi, Giovanni (1859 - 1925) Divald Károly (1830-1897) Eckert, Georg Maria (1828 – 1903), Erdélyi Mór (1866–1934) Fiorillo, Luigi (működött: 1860–1898) (? – 1898) Frankenstein, Michael (1843 – 1918), Fox, Edward (1833 – 1908), Geiser, Jean (1848 – 1923) Gloeden, Baron Wilhelm von (1856 – 1931), Hanfstaengl, Franz (1804 – 1877), Heid, Hermann, Dr. (1834 – 1891), Klösz György (1844–1913), Krieger, Ignacy (Izaak) (1820 – 1889), Laurent, Jean (Juan) (1816 – 1886), Lombardi Paolo (1827 – 1890), Marconi, Gaudenzio (1841–1885), Naya, Carlo (1816 – 1882), Ollivier, Louis (működött: 1890 – 1910), Oosterhuis, Pieter Haatje Pieterszoon (1816 – 1885), Quinet, Achille Léon (1831–1900), Reiffenstein, Bruno (1868 – 1951), Rejlander, Oscar Gustave (1813 – 1875), Rive, Roberto (működött 1860 – 1890), Rossi, Giulio (1824 – 1884), Sommer, Giorgio (1834–1914), Strobl, Marianne (működött 1894–1933), Taupin, Alphonse (működött: 1864-1875), Underwood & Underwood, Weinwurm Antal (1845 – 1925?), Wilson, George Washingon (1823-1893), Wlha, Josef (1842 – 1918)