2016. máj 24.

Színtani alapok vs. festőművészet

írta: Fátrai
Színtani alapok vs. festőművészet

Alapvető színtani elméletek

 

Sajnálatos módon a festészet oktatásának folyamatában kevés hangsúlyt fektetnek a tudományosság kérdéskörére, inkább hagyományokra, szokásokra, és téves információkra hivatkoznak, mintsem egzakt természettudományos eredményekre építkeznének. Ez utóbbiak szilárd alapnak bizonyulnának, az esetleges pigment tartalmakba vetett hiedelmekkel szemben.

 

A természettudományos színelmélet egy stabilan, mérésekkel bizonyítható, reprodukálható, és pontosan körülírható tartományokat leíró tudáshalmaz, míg a festészetben minden irodalom hivatkozik az eltérő pigment összetételekre, így ezeket nehéz tudományos szempontok alapján komolyan venni.

 

A tárgyak színe, így a festékeké is azon az alapon működik, hogy mely hullámhosszú, vagy inkább frekvencia tartományba eső színt nyelik el a fehér fény által tartalmazott spektrumból, és melyeket verik vissza. És el is érkeztünk a tudományos evidenciák világába. Míg az, hogy pontosan mennyi pigmentet tartalmaz 1 egységnyi festékpaszta, csak hozzávetőlegesen tudjuk megmondani, viszont a színek frekvenciatartománya konstans, egzakt érték, minden esetben azonos, fizikailag létrehozható, ismételhető. A prizma által felbontott fehér fény spektruma minden ember számára, minden országban, minden íróasztalon azonos eredményt hoz. Arról meg már nem is tennék említést, hogy egy színt minden ember másként láthat, írhat le, hiszen a szín, mint szubjektív fogalom, közmegegyezés eredménye. Amennyiben azonban mindenki számára egyértelmű számokkal tudjuk leírni, és nem kényszerülünk a hasonlatok kusza labirintusába, máris tisztul a kép.

 

A tárgyak színelnyelési és visszaverési tulajdonsága a fehér színből kivont spektrumszínek elméletén alapszik, épp ezért a kivonó, vagy szubtraktív színelmélet az alapja. Ebben az esetben alapszíneknek kell tekintenünk a zöldeskéket (cyan), a bíbort (magenta) és a sárgát (yellow) melyek együttesen a feketét adják. A másodlagos alapszínek azok, melyeket két elsődleges alapszín 50-50%-os keverésével tudunk létrehozni. Ezeknek a színeknek is jól meghatározható, állandó frekvencia értéke van, nem függ a az alkotóelemek játékától. Így a zöldeskék a sárgával a zöldet adja, mert a sárga a kéket kioltja, a sárga a bíborral a vöröset eredményezi, mert szintén a bíborban levő kék tartományt oltja ki. A kékeszöld és a bíbor keverése eredményezi a kéket, mert a bíbor vörös tartalma kioltja a zöld hullámokat. Így áll össze a színkör másik három színe, melyek szintén alapszínek, a vörös (red), a zöld (green) és a kék (blue). A csavar az egészben, hogy a festészetben szigorúan csak akkor lenne használható ez a tudományos tétel, ha festékek összetétele konstans lenne, és hozzáigazítanák a tudományos mérési eredményekhez. Persze lehet okoskodni arról, hogy mit nem lehet festékkel kikeverni, és mit miért lehet, ha egyszer úgyis az lesz a valóság, amit látunk (mondjuk, ideális esetben 5600 kelvin színhőmérséklettel megvilágítva). Az pedig, hogy egy festő nem tudja pontosan körül írni a vörös, vagy a kék szín jellemzőit, ehelyett mindenféle vörösöket, és kékeket találnak ki, és illetnek különféle nevekkel, a legnagyobb bizonyíték arra, hogy nem árt ragaszkodni a tudományos módszerekhez, még akkor is, ha vannak, akik attól tartják magukat egyedinek, ha kijelentik, hogy rájuk nem hat a gravitáció. Csak ne álljon egyik sem tégla alá.

 

Bemásolhatnék ide színköröket, meg prizmával bontott spektrumszíneket, de minek. Aki hisz a marhaságokban, azt nem győzöm meg, váltig állítani fogja, hogy több színelmélet létezik, és más alapszínek vannak itt, mint ott, sőt amott. Akit meg érdekel, könnyedén rátalál. Az első csoport tagjaitól azért szívesen megkérdezném, miért van az, hogy a sárga, meg a fekete festék keverésével lehet a legszebb mélyzöld színt kihozni. Ezt hogyan rakják bele az általuk képviselt színelméletbe?

 

Szólj hozzá

oktatás spektrum festészet szín színelmélet színkör Művészet