Chili-virinek látni a világot.

 Nem először járok ilyen-olyan tematikus fesztiválokon. Konkrétan csípősön már másodjára. Igaz tavaly kevesebben voltak, viszont családiasabbnak éreztem, nem volt ennyire profi. Most sem éreztem ugyan a vérprofizmus pénzszagát, de szervezés, a programok, a népességszám mindenesetre látványosabbra sikerült, mint a múltévi esetben.

 Az bizonyosan elmondható, hogy ma már egy iparág épült az erős paprikára. Konkrétan bizznicc lett belőle. És ebben nagy a szerepe annak,  hogy az emberi egó-ra érdemes üzletet építeni. Főleg a férfi önbecsre. Amúgy is mindenféle kényszerképzettel küzdünk mi férfiak, miért ne adja meg nekünk a mamutölő bátor hős illúzióját az, hogy bele merünk harapni egy színes bogyóba. Megadja, meg a fájdalmat is, amit természetesen mosolyogva kell viselni, még, ha a 4 fogas korona törik is bele. Aztán tukmáljuk a kényesebb családtagoknak, főleg fiatalkorú leányutódoknak, hogy ez az élet, ezt meg kell kóstolni, különben sosem lesz belőled férfi. Atyám, mekkora marhaság. És, amikor a gyermek bömbölve kapkod levegő után, méltán lehetünk büszkék, és püffeszthetjük a mellünket, és kutathatjuk a tekintetekben az elismerést, hogy mi vagyunk "A férfi", az őserő, a bölényirtó, az evolúció irtó tahó példánya (és csaphatjuk le a homlokunkról a verejtéket, amikor senki nem látja). Nesze neked 40 ezer év fejlődés. Hogy minden hasonló eseményen bele kell futni ezekbe a zseb-brúszviliszekbe? A sörfesztiválon ők a pocsolyák, a pálinkafesztiválon a legádázabb 55 fokosak, itt meg a családapák gyöngyei, gyermeknyúzás a köbön.

 És van egy hasonlóan együgyű fajta, amely jelenlétével képes emelni a rendezvény színvonalát. Az a kereskedő, aki képes erre az alantas alfa-hím komplexusra rájátszva üzletet szimmantani. Mindenből van méregerős. Kolbász ehetetlen, méz tüzes, süti, palacsinta, gumibugyi, óvszer. Tényleg ennyire retardált a nép? Szerencsére nem. A kulturált "homo kulinaris" ugyanis tudja, hogy nem az ereje a lényeg, hanem az ízvilág, amit nem érzek, ha egy nukleáris robbanás leszakította a fejemet a helyéről. Persze az ereje is lényeg, mert van verseny a termelők között, meg van némi addikció a fogyasztóknál, így kellenek a tüzes példányok, de nem mindegy ám, hogy az ember véreset pisil utána, vagy tud csettinteni a nyelvével, mert van neki, és érdemes.

Összegzés:

Nem kell mindenáron a gombafelhőt képezni. Az erős legyen kiegészítő az étel fűszerezésében, nem muszáj a domináns szerepet magára vállalnia, így az ízek erőteljesebbek, és harmonikusan illeszkednek a tűz lángjaiba. A kénköves pokol másnap fáj igazán, és sok értelme sincs, élvezeti értékekről nem is szólva. Ennek az egésznek a lényege az endorfin termelés, nem a fájdalomküszöb bemérése. Próbáljuk élvezni a hatásait, különben sírás lesz a vége.

foto: Fátrai