Március 12-én kora este az Epreskert Parthenón-fríz termében nyitott meg Orbán Előd Deserted workshop című kiállítása. A megnyitóbeszédet Zsikla Mónika prezentálta.

Szembe találtam magam a művészettörténeti szakzsargon félig érthető, félig érthetetlen világával. Az mindenesetre egyértelmű volt a hallottak és a látottak alapján, hogy a kiállított művek rendhagyó technikával készültek, és mély, erős elvonatkoztatási képességek birtokában fejthető csak meg a mondandójuk.

Ahogy a művész is megemlíti, a kiállított tárgyak bizonyos részei hétköznapi kellékek egy szobrászműhelyben, locsolócső, pneumatikus levegőfújó fej, kompresszor. Ezek meglehetősen nehezen kifaraghatóak márványból. Igen, jól érti a kedves olvasó, a kiállított darabok bizonyos részei Carrara-i márványból lettek kifaragva. Hogy mi vesz rá egy szobrászt, hogy 24-es anyacsavart faragjon márványból, arra nem kapunk választ.

Az azonban bizonyos, hogy az elhagyott műhely hangulata bizonyos információk megszerzése után valóban átjön. A szoborrá merevedett munkáskesztyű, a kabát, a mindenhol jelenlevő, és mindent bekerítő veszélyjelző sárga-fekete ragasztószalag. Az emberi beavatkozás nélkül dolgozó kompresszor, és a hatására mégis mozgásba lendülő amúgy merevnek gondolt márványos „objektek”. Láthatjuk magunk előtt az átalakuló munkahelyeket, az automatizálás eredményeként feleslegessé váló élő munkaerőt, a gyártósorokon vagon számra átgördülő kész termékek hosszú sorát, a kínai posta hihetetlen mennyiségű árudömpingjét hiba nélkül lebonyolító ezer meg ezer apró robotot. Ez a változás egyrészt üdvözítő, megkönnyíti az életünk… egy-egy pillanatát, de közben előre vetíti a szörnyű disztópiát is, mi lesz, ha túllép rajtunk, és valóban feleslegessé válunk? Ha nagyon messzire kalandozunk az eredeti témától, nem lehet az olyan véletlen, hogy Huxley és Asimov gondolatait stafétaként víve tovább, ma épp a robotika törvényein dolgozik tudósok népes tábora.

Galéria megnyitása: klikk a képre

A művek valahol a konstruktivizmus, a recycled art, és a konceptuális művészet határán mozognak, jóval közelebb az utóbbihoz. A mondandó megtalálása komoly szellemi teljesítményt igényel.

Nem olyan rég egy művészettörténésszel beszélgetve jutottunk el oda, hogy a hazai vizuális értékrend meglehetősen konzervatív vonalon mozog. Bármilyen furcsa, de a múlt század elején működött Gresham-kör által lefektetett értékrend túlélte az egy párt rendszert, és a mai uralkodó általános művészeti oktatás is azokra az alapokra épül, amit akkor fektettek le. Aki nagyon eltávolodik a társadalmi konvencióktól, az meglehetősen ingoványos területre tévedhet.

A technológia fejlődése – a lineáris, olvasáson alapuló tanulási folyamatok elmaradásával – megváltoztatta a mai közönség értékrendjét úgy, hogy nincs közvetlen fizikai kapcsolat a műtárggyal, de a digitális világ szabad bejárásának és felfedezésének lehetősége a nyitottabb szemlélet, az elfogadás irányába mutat. Ez azért bizakodásra adhat okot a fiatal művészeknek, és erőt a további munkához.