A fényképkészítés, a jó fénykép elkészítése kényes téma. A szívem csücske, ha élhetek ilyen képzavarral. Épp ezért, nem sűrűn járok fotókiállításra... erősek a prekoncepcióim. A félelmeim közül talán a legnagyobb mumus a kísérleti fotográfia. Bevallom, félek szembetalálkozni az alkotásokkal. Nagy, kétajtós szekrény a szoba sötét sarkában, baljós reccsenésekkel az éjszaka csendjében.

A közösségi média minden területe tele van önjelölt művészekkel, photography-k döntik a vizuális szemetet a nagyérdeműre. Az meg tapsikol, mert a vizuális analfabétizmus kelendő cikk manapság. Remélem érezhető, némi ellenállás...

Ennek ellenére, vagy épp ezért, elmentem az InstArt csoport kiállítására, hogy patyolat tisztán lássam a dolgok alakulását. Polaroid... már önmagában is egy hívó szó. Az instant mindig is ingoványos. Van jó kávé, és van belőle fertelem, és azt hiszem, minden más azonnal oldódóra értelmezhető ez a kitétel.

A fénykép készítése, amennyiben kilép a dokumentarizmus szűk kerítésén túlra, valóban egy-egy jelen pillanat kimerevítése a jövő számára, amely az exponáló gomb megnyomásának pillanatában válik múlttá. A polaroid technika egy, az oly sok fotográfiai kísérlet közül, amely annak ellenére, hogy az analóg ma a reneszánszát éli, azért mégis csak egy zsákutca. Az elképzelés kimondottan jó, a kivitelezés - már ami a közkézbe került - meglehetősen "tré"fásra sikerült.

A fotó, a grafika azon változata, amikor a fényt használjuk rajzeszközként. Ugyanúgy, ahogy a festő az ecsetet, vagy a rajzszenet. Amíg negatívra fotóztunk - ma meg digitalizálunk - korlátlan számú azonos minőségű másolatot készíthettünk az eredeti kópiáról. Mindez a hagyományos eszközökkel manipuláló piktornak nincs a keze ügyében. És itt jön képbe a polaroid, mint az a fotográfiai eljárás - eltekintve a pervezitás tárgykörébe tartozó egyéb egzotikus "típiák" felemlegetésétől - amely egy példányban készül, reprodukciója macerás, épp ezért áll valóban közel a festészethez. A jól megtervezett, kivitelezett polaroid fotó egyedisége megkérdőjelezhetetlen. Eredetisége garantált. A műtárgy piacnak el kellene alélnia.

A kiállított művek meglepetésemre, és örömömre beszélnek, nem pusztán a kéjes pancsikolás a "művészet langymeleg pocsolyájában", hanem valódi alkotások. Igen, vannak kimondottan művészképek, de ezek érthetőek, értelmezhetőek, nem kell hozzájuk kilóméteres magyarázat, pláne nem hadova a technika különlegességéről. Vannak alkotók, akik dokumentálnak, vannak, akik a különleges látószöget keresik, és vannak, akik menet közben megörökítik, amit épp látnak. Amire nagy tömegben készült ez a nyersanyag. Az alkotásokról nem 70-es, 80-as évek lila-zöld maszatjai szólnak hozzám. Kísérletek, de mesteri szinten. Minden esetben, amikor valaki elmúlt korok, elfeledett eszközeit használja - ebben az esetben természetesen a fotográfia berkein belül  - és ezekkel élvezhetőt, figyelemre méltót alkot, szét árad bennem a jó érzés. A mesterségbeli tudást nem mikrochipek, memóriakártyák, programok szolgáltatják, annak ott kell lennie a fejben, a kézben, a zsigerekben.

Egy szó, mint száz. Van egy kiállítás a Patyolatban. Komolyan, nem vicc. Baross utca 85. Minden héten tárlatvezetés. Jó képek a falakon. Nem elég, hogy jók, különlegesek is. Nem kell ezt túlragozni, el kell menni, meg kell nézni.