Galéria:

A világháló, azon belül is a közösségi média tele van kevéssé sportos háziasszonyok, vagy nyeszlett fiúcskák önfotóival, melyeken híres modellek bőrébe próbálnak belebújni, felejthetetlen pózaikban feszengenek, vagy ismert emberekről készített fotók majmolásával igyekeznek kreatívnak, és egyben feltűnőnek látszani. Természetesen az erőlködésük nem hasztalan. A nézők tapsolva lájkolnak, a Face, a Twitter, és a többi felület ünnepeltjei lesznek egy rövid időre. Ezzel el is érik céljukat. Tehát ez a típusú hatásvadászat nem teljesen új keletű, és nem is történelmietlen.  Nagy művészek, vagy híres, ikonikus művek másolása, akár művészi tartalommal, akár karikatúraszerűen, vagy e kettő keverékeként, minden korban vonzó elfoglaltság volt. Nem feltétlenül a tehetségtelenség mentsvára, de sokszor az. Örök értékűek Karinthy Frigyes Így írtok ti írásai, Gálvölgyi paródiái.

Sandro Miller – Malkovich Malkovich Malkovich című kiállításán is hamar utoléri az embert a képek láttán az érzés, hogy minderre miért is van szükség? Jó, örülhetünk, hogy ezek a képek (replikák) egy helyen láthatók, és nagyon-nagyon hasonlítanak az eredetire. De mégis. A mai felszereléssel, technikával, digitális képfeldolgozással azért nem egy akkora „truváj”, hogy hasra kellene esni. Ezt a kiállítást nem jól nevezték el. Talán fordítva hitelesebb lehetne a névadás. Ugyanis itt a szereplő és nem a készítő, aki nagyot alkot. John Malkovich megmutatja, hogy egy zseniális kaméleon, egy gumiarc, bárki bőrébe képes belebújni, legyen az Marilyn Monroe, vagy Alfred Hitchcock, vagy akár Chegevara. Az eredeti képek világításának, beállításainak lemásolása, reprodukciója dicséri a sminkes és a kellékes, a retusőr munkáját, de a fotósról csak azt árulja el, hogy kiváló mesterember, aki megtanulta a szakmája minden csínját-bínját, és van humora. Ez a kiállítás nem Miller-é, nem Miller-ről szól, ez a kiállítás a színészi teljesítmény bemutatója.