2015. okt 08.

A zene világnapja alkalmából

írta: Fátrai
A zene világnapja alkalmából

„Kedves Kollégák, Barátaim!

Nagy örömmel tölt el, hogy idén, a Nemzetközi Zenei Tanácsban betöltött elnöki tisztem utolsó évében megnyithatom az első Zenei Világhetet és a Zenei Világnapot.

Szeptember 29. és október 5. között és főként a Zenei Világnap alkalmából október 1-jén az emberek legmélyebb érzéseiket és legszebb reményeiket juttatják majd kifejezésre.

Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.

Az igazság, ami a világ minden népművészetében, zenei stílusában ezernyi színben mutatkozik meg, képessé tesz bennünket arra, hogy egyetértésre jussunk egymással. Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói. Ehhez hasonlót láttunk már néhány városban: San Francisco-ban például, sőt a zajos New York-ban is, amikor a legforgalmasabb útkereszteződéseknél a Manhattan és a Julliard Zeneiskola fiatal hallgatói játszottak a járókelőknek. A régi holland orgona-tekerőket, a nápolyi tenoristákat, az énekmondókat és a trubadúrokat juttatták eszembe és azt, hogy e hagyományokat érdemes újra életre kelteni.

Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez. Valószínűleg tudomásuk van arról, hogy néhány éve egy kongresszusunkon Párizsban Witold Lutoslavski, a nagy lengyel zeneszerző javasolta, indítsunk mozgalmat, amely harcol az embernek a csendhez való jogáért. Azt szeretném, ha a csendnek e perceit követően utcákon, minden gyárban, otthonban, koncertteremben és operaházban megszólalna a zene. Az előző napok eseményeinek elő kell készítenie a csúcspontot, a Zenei Világnapot.

Kérem Önöket, tegyenek meg mindent ezen esemény érdekében, mely nemcsak a zene, hanem a világ számára is fontos. Egyesek Önök közül talán koncertet adnak a Zeneművészek Nemzetközi Kölcsönös Segélynyújtási Alapja javára, mely intézményt - mint tudják - a zene ügyének előre haladása és megóvása végett hoztak létre és azért, hogy a zeneművészeket közelebb hozzák egymáshoz.

Yehudi Menuhin\

Elhangzott: 1975. október 1. Toronto, Kanada

 

Na, ennyi a lényeg. Egy nálam sokkal bölcsebb, és fontosabb ember megmondta a tutit. Hozzátenni nem sokat tudok, talán olyan dolgokat, amik azóta jelentek meg, és ez a fantasztikus ember nem is tudhatott róluk.

A zene, a nagybetűs, a valódi művészi muzsika oly ritka lett napjainkban, mint a levegő a Marson. Ehelyett tele vannak a hangszórók fércművekkel, hanta-zajokkal, ezerszer ismételgetett akkordokkal, és lecsontozott ritmusokkal. Ma a zenészek többsége se a zenéhez nem ért, se a hangszerhez, amit a kezében tart (jobb esetben). Digitális csatazaj kering az éterben, és a zenei ízlés oly mélységekben jár már, hogy akár szenet is fejthetnének, ha már ott vannak. A mindenféle muzsikának titulált szegénységi bizonyítvány bőszen lobog a lengedező szellőben, művelői művészeknek titulálják magukat, a megvezetett közönség meg bőszen tapsikál, mert se tudása, se füle, hogy szólhasson, hogy csend legyen végre.

A szövegírók nem olvastak még verset, fogalmuk sincs a líra lényegéről, jó esetben képesek egy, egyszerű, A-A B-B rímpár felállítására, de a szókincsük szegényes, és sekélyes. A dalok jó része egy tetszőleges szöveggenerátor segítségével létrehozható, se mondanivaló, se keret, se semmi, amit értelmesnek lehetne nevezni. Szóval a helyzet rossz, viszont reménytelen...

 

A ritka és üdítő kivételek legalább egy napon jó lenne, ha megjelennének, és nem csak pár kivételes helyzetben levő egyén kiváltsága lenne, hanem eljutna azokhoz is, akik egyébként nem hallgatnának komolyabb erőfeszítést, és zenei műveltséget igénylő zeneműveket. Láttam ilyet a minap, meg is lepődtem, sajnos a nézőszám tökéletesen alátámasztja a fentebbi sirámaimat.

A lehetőség tehát adott lenne, mégsem jut el a célközönséghez. Mert egyrészt igazából nincs célközönség, ha van, az nagyon szűk réteg, a nagyobb létszámhoz meg el kellene menni a művelődési házakba, a koncerttermekbe, a színpadokhoz. Nem mennek. Szomorú. Pedig az egész élet egy nagy zenemű. Mindent átjár az összhangzat, és a ritmus, csak meg kellene hallani. Csak ehhez csend is kellene, hogy meghalljuk a körülöttünk zengő dallamot.

Várjunk, és füleljünk.

 

Szólj hozzá

zene vélemény